Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


világörökség remekei

2008.04.05

 

Az Aja Szofia székesegyház

Isztambul remekművekben gazdag építészeti örökségének egyik központi eleme a vöröses szinű templom. A Topkapi szeráj szomszédságában tornyosuló hatalmas épület sziluettje a Boszporusz felől nézve meghatározza az egykori birodalmi központ képét.

Az Aja Szofia (Hagia Szofia, Hagia Sophia, Sancta Sophia, török nevén: Ayasofya) székesegyház I. Justinianus bizánci császárnak köszönheti létét. A monumentális bazilika helyén már korábban is állt egy kisebb pogány, illetve egy nagyobb keleti keresztény templom, ez utóbbit II. Konstantin építtette a IV. század második felében, és i.sz. 532-ben rombolták le felkelők.

I. Justinianus trallei Anthemius matematikust és milétuszi Isidorus építészt bízta meg az új templom megtervezésével. A hatalmas - gyakorlatilag az összes addig kidolgozott építészeti elemet magába foglaló - építményt mindössze öt év alatt építették fel az alapoktól, építése több mint 361 millió aranyfrankot emésztett fel, noha az építőanyag és a felszerelés jelentős része adományként érkezett.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Az Aja Szofia a templomépítészet forradalmát is jelentette, a mennyboltot jelképező óriási központi kupolája egyedi megoldásokat követelt: mivel akkoriban nem volt még acélszerkezet az építészetben, kőoszlopokkal és falakkal kellett megoldani a kupola alátámasztását. Az Aja Szofia kupoláját tartó négy pillért homokkő-tömbökből alakították ki, a tömböket ónnal forrasztották össze. Az épülethez a mesterek nem használtak fa építőanyagokat.

Az elkészült építmény lett a Konstantinápolyi Patriarchátus székhelye, egyben a keleti kereszténység, a későbbi bizánci liturgia (mind az ortodox, mind a görög katolikus) egyik fő forrása csaknem ezer évig. A templomot i.sz. 537. december 27-én Menas pátriárka szentelte fel, neve a viszonylag elterjedt vélekedéssel ellentétben nem Szent Zsófiára utal: a görög kifejezés (Hagia Sophia) Krisztus isteni bölcsességét jelenti. Egyedülálló méretei miatt azonban hosszú évszázadokig egyszerűen csak Nagy Templomként emlegették. Méreteit tekintve később a negyedik helyre szorult vissza, három nagyobb keresztény templom is épült a világban: a londoni Szent Pál székesegyház, a római Szent Péter bazilika és a milánói dóm.

Főbb adatok:
    Hely: Isztambul, Törökország
  • Épült: öt évig, Justinianus bizánci császár uralkodása alatt (i.sz. 537-ben szentelték fel)
  • Tervezték: trallei Anthemius és milétuszi Isidorus
  • Főkupolája: 62 méter magas, átmérője 33 méter
  • Főhajó: 82 méter hosszú, 38 méter széles
  • Alapterülete: 7570 négyzetméter
  • Iszlám hatás: a várost elfoglaló törökök 1453-ban dzsámivá alakították, később négy minaretet építettek hozzá
  • Világi hatás: 1935-ben Kemal Atatürk múzeummá nyilváníttatta

A méreteiben impozáns, építészetileg bravúros kupoláival a szemlélőt lenyűgöző székesegyház a középkor évszázadai alatt többször is megrongálódott, földrengések pusztították, de mindahányszor helyre tudták állítani az eredeti tervek szerint. A XIII. század elején római katolikus templommá alakították, miután 1204-ben a negyedik keresztes hadjárat seregei elfoglalták a várost, megalakítva ezzel - fél évszázadra - a Konstantinápoly központú Latin Császárságot.

A fennmaradt egyházi iratok tanúsága szerint a templomot fénykorában hatszázan szolgálták: nyolcvan pap, százötven szerpap (diakónus), negyven diakonissza, hetven aldiakónus, százhatvan igeolvasó, huszonöt kántor és hetvenöt kapus állt az egyház alkalmazásában.

A XV. század közepén II. Mehmet vezetésével az Oszmán birodalom elfoglalta a várost, és a keresztény templomot iszlám mecsetté alakították, a müezzinek részére négy minaretet is "ragasztottak" a sarkaihoz. A török hódítók hite tiltotta (és tiltja máig) az emberábrázolást, ezért a székesegyház belső tereit díszítő mozaikokat vakolattal fedték be. Fél évezredig volt az Aja Szofia a város fő mecsete, az épület mintájára építették a törökök többek között, az ugyancsak Isztambulban látható Szulejmán és Rustem Pasa mecsetet.

Az athéni Akropolisz

Az ókori hét csoda közé négy görög építmény is tartozott (persze nem véletlenül, hiszen akkortájt a görög birodalom jelentette gyakorlatilag az emberi civilizáció legközepét, és ugye a lista összeállítója, a költő és utazó, a szidóni Antipatrosz maga is görög volt): az efezoszi Artemisz-templom, a rodoszi kolosszus, az alexandriai világítótorony és Pheidiász Zeusz-szobra. Ezek egyike sem látható ma már, talán ezért lehet jelentősége annak, hogy a világ új hét csodája közé kerülhet az athéni Akropolisz.

A görög főváros szívében, az Attikai síkságból kiemelkedő Szent Szikláról néz le a városra az Akropolisz összefoglaló néven emlegetett épületegyüttes. A szó a görög akros (magas) és a polis (város, körzet) szavakból tevődik össze, fellegvárat, biztonságos magassságban épített uralkodói székhelyet, erődítményt jelent. Másutt is épültek a görög birodalomban akropoliszok, de a legnagyobb, a legismertebb és az egyik legjobb állapotban megmaradt épületegyüttes az athéni.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

A körülbelöl százötvenméter magas, lapos sziklán már a mükénéi korban, az i.e. VI. században is állt templomegyüttes, de az Athént megszálló perzsa hódítók i.e. 480-ban elpusztították a Kekrops parancsára emelt, mészkőből épített, dór stílusú épületeket (Kekrops volt Attika első királya és egyben Athén alapítója is, a félig ember-, félig sárkánytestű uralkodót tartják az athéni kultúra atyjának).

A perzsa háborúk végeztével a i.e. V. század közepén építették teljesen újjá az athéni polgárok számára a vallási és politikai hatalmat illetve védelmet jelképező Akropoliszt. A város aranykora ekkorra (i.e. 460-430) esett, az idegen hódítók fölött diadalmaskodó Periklész, Athén politikai vezetője szorgalmazta a templomegyüttes felépítését városvédő Athéné istennő dicsőségére. Periklész szándéka azonban túlmutatott a szimpla győzelmi emlékmű létrehozásán: egy olyan kulturális, vallási és állami központot akart itt kialakítani, ami felülmúlja más görög poliszok jelentőségét és Athén erejét hirdeti.

Főbb adatok:
  • Hely: Athén, Görögország
  • Épült: i.e. V. században
  • Tervezték: Pheidiász, Iktinosz, Kallikratész
  • Építtette: Periklész
  • Alapterülete: 3 hektár
  • A főtemplom méretei: 69 m hosszú, 31 m széles és 14 m magas

Az Akropoliszt Pheidiász (Pheidias, Phidias, Fidiász), a legtöbbre tartott ókori szobrász (ő alkotta a hét csoda közé tartozó Zeusz szobrot), és két híres görög építész, Iktinosz és Kallikratész tervezte és építtette föl.

A három hektáron elterülő Akropolisz végleges formájában többek között a következő elemekből áll. A legnagyobb, a görög kultúra jelképének számító Parthenón a központi épület, Athéna Parthenosz, a Szűz Athéné temploma. A főtemplom kilenc évig, i.e. 447-438 között épült precízen faragható pentelikoni márványból, gazdag szobordíszei i.e. 432-re készültek el. A templom rövidebb oldalait nyolc, hosszabb oldalait tizenhét oszlop alkotja. A tágas központi térben Pheidiász Athénét ábrázoló elefáncsont szobra állt. A világ egyik legismertebb, építészetileg rendkívül kifinomult, korszerű matematikai megoldásokat felvonultató, máig fennmaradt ókori építménye az UNESCO (az ENSZ tudományos, kulturális és oktatási szervezetének) jelképe.

A kariatidákról jól ismert Erekhteion volt a fellegvár kultusztemploma - a szentély jellegzetes része a két oszlopcsarnok, a kisebb, déli csarnok tartóoszlopai álló, ruhás lányalakokká vannak kifaragva. Az Akropolisz része a győzedelmes Athénének, Nikének szentelt templom is, a Kallikratész tervezte épület a jón stílus egyik legszebb képviselője. A Propülaia, azaz a monumentális bejárati kapu ugyancsak pentelikoni márványból készült, és a Parthenónnal együtt ez lett még készen Periklész életében. Ezeken kívül két kisebb szentély, egy kincstár és egy színház is épült a Szent Sziklán.

Az épületegyütes csaknem teljes épségben megmaradt, noha a központi templomot sokáig keresztény templomnak, majd mecsetnek használták, és a háborúk pusztítását, majd az angolok műgyűjtő szenvedélyét is megszenvedte. A máig tartó felújítási munkák a XIX. század első felében kezdődtek, Görögország török elnyomás alóli felszabadulása után, az első szisztematikus ásatásra 1835-ben került sor. A legutóbbi régészeti hírek szerint a Parthenon eredetileg nem fehér volt, hanem több helyen is kék, piros valamint zöld színekre festették az ókori görögök - legalábbis ezt jelentette be nemrég a felújítási munkákat vezető régész. Athén impozáns szimbóluma 1987 óta a világörökség része [2], a fokozott védelemben részesülő műremeket évente több millió turista keresi fel, bár a soha véget nem érő restaurálás miatt belülről nem lehet megcsodálni.

Az Alhambra

A huszonegyek klubja
  • Aja Szofia székesegyház (Isztambul, Törökország)
  • Akropolisz (Athén, Görögország)
  • Alhambra (Granada, Spanyolország)
  • Angkor romtemplomai (Kambodzsa)
  • Chichén Itza maja piramisa (Yucatán-félsziget, Mexico)
  • Eiffel-torony (Párizs, Franciaország)
  • Gízai piramisok (Egyiptom)
  • Húsvét-sziget szobrai (Chile)
  • Kolosszeum (Róma, Olaszország)
  • Kreml és a Vörös tér (Moszkva, Oroszország)
  • Kyomizu-templom (Kyoto, Japán)
  • Machu Picchu romvárosa (Peru)
  • Megváltó Krisztus szobra (Rio de Janeiro, Brazília)
  • Nagy Fal (Kína)
  • Neuschwanstein-kastély (Füssen, Németország)
  • Operaház (Sydney, Ausztrália)
  • Petra, sziklaváros (Jordánia)
  • Stonehenge (Wiltshire, Egyesült Királyság)
  • Szabadság szobor (New York, Egyesült Államok)
  • Taj Mahal (Agra, India)
  • Timbuktu vályogvárosa (Mali)

A káprázatos arab - azon belül is a mór - építészet legcsodásabb európai műemléke az egykori királyi palota, a Vörös Erőd (al Hamra arabul annyit tesz, "a vörös", ami feltehetőleg a védfalak vörös tégláira utaló elnevezés). Granada délkeleti részén,a városközponttól két kilométerre magasodik a város felé a pazar épületegyüttes, a 740 méter magas, sziklás dombra épült, fallal erődített palotacsoport 12 hektáron terül el. A kedvelt turistacélpont leginkább burjánzó belső díszítéséről és falfestményeiről híres, de a zegzugos udvarok, az épületeket visszatükröző medencék, a mediterrán kertek, a nyurga pálmák és örökzöldek, az egymásba szövődő árkádok egyedülálló együttese is méltán vívja ki a látogatók csodálatát.

A délről folyóval, keletről hegyekkel védett, sűrű erdőkkel körülvett szikla Granada egyik legöregebb negyedében található. Az Alhambrát eredetileg katonai célokra tervezték, de a 13. század közepén a cordobai kalifátus területéről elűzött mór király és udvartartása rezidenciája lett. Mohammed ibn Juszuf ben Naszra király (1236-76), a Naszrid-dinasztia alapítója emeltette itt az első palotát 1238-ban.

Az Alhamar néven közismert mór uralkodó utódai, I. Juszuf, V. Muhammad és I. Ismail folytatták az építkezést - különös módon a tervező építészek neve nem maradt fenn. A mór uralkodók igencsak kedvelhették a pompát és a művészeteket, kifinomult ízlésük az arab kultúra fejlettségével párosulva a középkor egyik leglenyűgözőbb európai építészeti alkotását eredményezte. A paloták, pavilonok, mecsetek, medencék, fürdők, temetők és kertek zárt uralkodóvárosa a mór birodalom kulturális és közigazgatási központja volt.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Az Alhambra 1354-ben átmenetileg keresztény kézre került, ennek megfelelően nagy részét szét is dúlták a műértő és -kedvelő európai hadak. A kasztíliai királyok által sokáig megtűrt, békés és gazdag granadai emirátust - az iszlám világ utolsó európai bástyáját - 1492-ben győzték le végleg a katolikus spanyol uralkodók, Ferdinánd és Izabella.

Főbb adatok:
  • Hely: Granada, Spanyolország
  • Épült: i.sz. XIII-XIV. században
  • Tervezték: nem maradt fenn a nevük
  • Építtették: Mohammed Ibn al Ahmar és utódai
  • Alapterülete: 13 hektár
  • Építészeti stílus: mór

Az épségben maradt arab részek két nyitott udvar körül csoportosulnak, az itt lévő medencék, szökőkutak, márványoszlopok csarnokai, széles ereszű tetői árnyékot és felüdülést nyújtanak, a szél szabadon lengedez a szobákban, az ablakokon bevetülő napsugarak kék, vörös és aranysárga díszeken játszanak. Az épületek külső egyszerűségét az arab építészet és diszítőművészet legszebb boltívei, árkádjai, mennyezetei és ablai, és ezek geometrikus díszítésének faragott és festett ritmusa ellenpontozza. A Pallas nagy lexikona így ír minderről: "művészi fölépítése a legkönnyebb és a legkedvesebb, ami csak épületben képzelhető. Csodálatosan harmonikus minden, de kicsiny; sehol azok az unalmas, hideg óriási termek, mint a többi európai királyi kastélyokban. A karcsu oszlopokat graciózus oszlopfők, csipkézett szélü archivoltok koronázzák, a termek mennyezetét a legszövevényesebb stalaktitos kupolák képezik, a sima falfelület egy-egy arabeszk szőnyeg, a padlózat márványmozaik. Mindezen végigömlik a végtelen gazdag, de minden ízében harmonikus polikróm diszítés, melynek az építőművészetben alig találhátó párja".

A keresztény hódítók azonban lassan, de biztosan felülírták az arab ízlést. A termek díszítéseit bevakolták, a berendezést megsemmisítették vagy eltávolították. V. Károly (1516-1556) német-római császár lebontatta a téli palota nagy részét, hogy legyen helye az ő reneszánsz palotájának, ami végül sosem készült el teljesen. V. Fülöp (1700-1746) itáliai ízlés szerint alakíttatta át a termeket. Ezekben a századokban a komplexum leginkább citadellaként funkcionált, magas fal és tizenhárom bástya védte a két fő részét: az alcazabát - azaz a katonai épületeket, a királyi gárdisták kaszárnyáit, illetve a medinát - azaz a királyi udvart, a királyi és nemesi palotákat. Az erődítmény ekkorra nagyban hasonlított már a korban szokásos európai várakhoz, falai egyszerűek, magasak, fölül fogazott élű párkánnyal, csak a négy főkapunál kaptak gazdagabb diszítést.

A következő századokban a mórok művészete egyre inkább eltünedezett az Alhambrából, 1812-ben pár épületet fel is robbantottak, Napóleon pedig az egész palotaegyüttes megsemmisítését tervezte. 1821-ben földrengés, a XX. század elején tűzvész pusztította. Az 1984-ben a világörökség részének [3] nyilvánított épületeggyüttes jelenleg az arab építészetet bemutató múzeumként látogatható.

Angkor

 

A világ legnagyobb, leggyönyörűbb, legbonyolultabb és legrejtélyesebb templomegyüttese az indokínai dzsungel legközepén. És a sok leg- egyáltalán nem túlzás, az 1992-ben a világörökség részének [3] nyilvánított Angkor városa, illetve annak maradványa a dél-kelet ázsiai népek gazdag kultúrájának kiemelkedően fontos része. Míg más népcsoportok a hátrafelé nyilazással és nyereg alatti húspuhítással töltötték az időt, addig a hol a hinduizmus, hol a buddhizmus tanait követő, de mindig mérhetetlen spiritualitásról tanúságot tevő khmerek szívbemarkolóan gyönyörű városokat építettek amerre a szem ellátott a Tonle Sap tótól északra elterülő termékeny síkságon.

Az i.sz. VIII-XIV. század közt virágzó khmer birodalom központjából mára csupán a kőből épített vallási épületek, szentélyek, templomok és a városfalak maradtak meg, a városlakók házai, sőt az uralkodók palotái is többnyire fából épültek, ezért el is pusztultak. Angkor gazdagon díszített kőtemplomai azonban túléltek ezer évet, és feladták a leckét a legújabb kor történészeinek, tudósainak.

Angkor templomai Kambodzsa fővárosától, Phnom Penh-től 240 kilométerre északnyugatra, Siem Reap városától északra emelkednek a mindent elnyelő őserdő méregzöld tengere fölé. Angkor a kőépítészet csúcsa: precízen faragott köveket habarcs és vakolat nélkül raktak egymásra, a különleges szépségű építményeket szobrokkal és arannyal díszítették. A hatalmas, több mint kétszáz négyzetkilométeres területen ezernél is több - különböző állapotban megmaradt - építmény bújik meg a dzsungelben, köztük hetven nagyobb kőtemplom őrzi a khmer építészet és művészet nagyszerűségét. A khmerek lakta terület nagyságát azonban nehéz ma megbecsülni. Óvatos becslések szerint egyedülálló középkori metropoliszról beszélhetünk: több mint ezer négyzetkilométeres kiterjedésű és egymillió lakosú lehetett fénykorában Angkor - a végeláthatatlan őserdő tehát bőven rejt még feltáratlan műemlékeket.

A khmerek Kína és India, valamint a thai birodalom szorításában építették fel lenyűgöző városaikat. A vallási és egyben közigazgatási központ, Angkor több főváros összesége volt, a khmer uralkodók szinte mindegyike építtetett saját várost, saját főtemplommal az istenek és a király dicsőségére. A szó maga is, Angkor, a szanszkrit "nagara", város, főváros, királyi székhely jelentésű szóból eredeztethető.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

A terület ideális volt egy ekkora társadalom kialakulásához, a termékeny földek, az öntözővíz minősége és mennyisége lehetővé tették a kiemelkedő hozamú rizstermesztést. Angkor alapítójának II. Dzsajavarman csenla herceget tartják. A herceg 802-ben a mai Angkor közelében új fővárost jelölt ki a Csenla állam központjául, ahol a hindu befolyás hatására Síva-kultusz alakult ki, és a 834-ben utód nélkül meghaló II. Dzsajavarmant pedig istenkirályként tisztelték. A következő várost I. Indravarman, khmer uralkodó építtette, az első téglatemplomok emelése is az ő nevéhez fűződik. Az őt követő I. Jaszovarman szintén külön várost - Jaszodharapurát - alapított, és az ő parancsára épült 900-ban az első kőtemplom. I. Jaszovarman építette az első nagy - 14 négyzetkilométeres területű - víztározó medencét is, hogy a környező földeket állandó öntözhessék.

II. Radzsendravarman a 900-as évek közepén folytatta Jaszodharapura fejlesztését, azonban fia V. Dzsajavarman a század második felében ismét új fővárost alapított a közelben. Dzsajendanagari vörös homokkőből és téglából épült fő temploma - a Bantej Srei - az egyik legszebb és legkülönlegesebb építmény Angkorban. A 1010 - 1050 között uralkodó I. Szurjavarman építtette a második nagy - több mint 16 négyzetkilométeres, több tízmillió köbméter öntözővizet befogadó - víztározót, a kutatók szerint I. Szurjavarman uralkodása alatt lett milliós nagyváros Angkor. A király halála után zűrzavaros, hatalmi harcoktól hangos évtizedek jöttek, a századfordulós káosznak II. Szurjavarman uralkodása vetett véget.

Főbb adatok:
  • Hely: Siem Reap, Kambodzsa
  • Épült: i.sz. IX-XIV. század
  • Tervezték: nem maradt fenn a nevük
  • Alapította: II. Dzsajavarman
  • Alapterülete: 200-1000 négyzetkilométer
  • Építészeti stílus: khmer

A hódító II. Szurjavarmant tartják a khmer birodalom legnagyszerűbb uralkodójának. A khmer fénykort szimbolizálja Angkor leghíresebb épületegyüttese, Ázsia legnagyobb vallási komplexuma, az Angkor-Wat. A visnunak szentelt, piramis formájú templom 1113 és 1150 között épült, a khmer építészet csúcsának tekinthető épület Angkor egyik legismertebb, leghíresebb műemléke. A templomot 173 méter széles, körülbelül hat kilométer hosszú négyszögletes vizesárok veszi körül, az árkon belüli területen még három koncetrikus fal veszi körbe az épületet. Mindez a hindu kozmológiát - az óceán ölelte Meru hegyet, az univerzum központját - szimbolizálja.

II. Szurjavarman halála után ideiglenesen elveszett a khmer birodalom önállósága, amit az 1181-tól 1219-ig uralkodó VII. Dzsajavarman szerzett vissza. Ő volt az utolsó nagy khmer király, ő építtette Angkor-Vat-tól északra Angkor Thom-ot, a 16 kilométeres fallal és vizesárokkal körülvett, tökéletes négyzet formájú új fővárost, Angkor legnagyobb építészeti egységét. VII. Dzsajavarman új vallást hozott magával, a mahájána buddhizmusnak új központ is dukált: a Bajon-templom a másik legismertebb műemléke Angkornak. A piramis formájú, három terasszal tagolt épület masszív tömbjét 1200 méternyi domborműves faragás díszíti, a harmadik szint négyszögletű tornyain csaknem kétszáz - többnyire szelíden mosolygó - szobor látható; Buddha, mások szerint az uralkodó arcvonásait is viselik a kétméteres fejek.

A VII. Dzsajavarmant követő uralkodók erejét a következő századokban már lekötötték a környező ellenséges népek - a csamok, a mongolok, a thaiok - ellen viselt háborúk, 1327 után már nem is épültek új tempomok. Angkort végül 1431-ben támadták meg és hónapokig húzódó ostrom után foglalták el a thai harcosok. A thai seregek visszavonulása után Angkor rejtélyes gyorsasággal elnéptelenedett, és az indokínai dzsungel elkezdte meghódítani a területet. Az őserdő pár évszázad alatt teljesen benőtte és elrejtette Angkor nagy részét, csupán Angkor-Wat maradt meg buddhista zarándokhelynek. A dzsungelben rejtőző khmer kincset a XIX. században fedezték fel újra, tulajdonképp Henri Mouhot francia kutatónak köszönhető, hogy elkezdődhetett Angkor tudományos feldogozása, értékeinek megmentése.

Angkorral kapcsolatban kevés dolgot tudni biztosan: a létezése, a virágzó milliós birodalom léte, a kezdeti indiai hatás tény. De hogy miből fejlődhetett ki ez a csodálatosan erőteljes, egyedi és megkapó khmer kultúra, kik voltak a tervezői, építészei, honnan tanulták mesterségüket és végül hová tűntek a XV. század derekán - máig rejtély, ami évente turisták millióit csábítja Délkelet-Ázsiába.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.